Violet Flame Reiki

Valaha háromszáz reiki szimbólum létezett, közülük huszonkettőt használtak általánosan. Összesen négy maradt ezekből mára a reiki II.- ben és III. -ban, bár ez a négy csodálatosan egységes rendszert képez. A többi szimbólum Tibet néhány távoli kolostorának a könyvtárában még fellelhető.

Ám Tibetet elfoglalták a kínai kommunisták, és szellemiségét, valamint tanításait módszeresen elpusztították.

A kevés fennmaradó anyag legnagyobb hányadát az teszi ki, amit a menekülő szerzetesek Indiába csempésztek, ám a kolostorok jó része és a legtöbb ősi szöveg örökre elveszett. John Blofeld Tibet tantrikus miszticizmusa című könyvében titokzatossággal jellemzi az általános tibeti gondolkodást: „Ezeket az eljárásokat több mint ezer éven át a mesterek adták át a tanítványoknak, és gondosan óvták a kívülállóktól. Néhány évvel ezelőtt a tragédia sújtotta Tibet népe ezrével menekült a határokon túlra. A Lámák akkor megértették, hogy a szent tudás elsüllyedhet és elenyészhet, ha a szülőföldjüket nem nyerik vissza egy nemzedéken belül, így lelkesen oktatnak mindenkit, aki őszinte tisztelettel kíván tanulni. Ebben a tekintetben Tibet végzetes sorsa a világ javára vált. "

A Violet Flame Reiki 4 szintből áll. 

A Violet Flame Reiki I-II-III szint elsajátításának előfeltétele a REIKI I-II tanfolyam. (Mindegy, hogy a beavatást melyik szervezetnél kaptad)

A Violet Flame Reiki IV. Mesteri szinthez szükséges a hagyományos Reiki Mester fokozat elvégzése, megléte is! Jelenleg ezt a tudást Magyarországon csak itt tudod elsajátítani.

Szintenként 10 szimbólum!


Azaz összesen 40 szimbólum!
A szimbólumok segítenek :

- Spirituális, lelki problémák megoldásában.
- Láz esetére
- Elindítani stagnáló élet feladatokat
- Hatással vannak a karmikus problémákra
- Múltbéli problémákra
- Előző életekből hozott problémákra
- Belső hangunkat felébreszteni
- Gyermekkori traumákra
- Lelki-testi sebek gyógyítása

- Avatással kapsz egy angyalt is aki segít a Violet Reiki energia transzformálásában.

Tanfolyami díjak

Viloet Reiki I: 15.000
Violet Reiki II. 15.000
Violet Reiki III. 25.000
Violet Reiki IV. Mester szint : 45.000


Élménybeszámolók:

Hú nagyon fantasztikus ez az Ibolya láng! Fiacskám suliból jött haza minap s nagyon levolt törve szegénykém. Kezeltem s utána egy negyed óra múlva olyan felszabadult lett. Köszönöm! R. Zoltán

Sziasztok!
Az avatás után, 1 nappal az az pénteken, elmentem vendégségbe este. Egy kedves ismerősömhöz, középkorú hölgy. Ez a hölgy, igazi materiális, tök reális nő. Üzletasszony.
Láttam mocorog velem szemben. Kellemetlenül érzi magát. Mondom mi a probléma? Mondja: "én nem tudom de körülötted ilyen rózsaszínes, lilás vilolás színeket látok"

Nevetek, és a fekete táskámból előhúztam a két oklevelet: mondom ezt látod? violát? :D de hozzáteszem, a hölgy nem látó, és fogalma sincs mik ezek a dolgok. Viszont én feltételezem, van neki képessége ezekre.

Kérdésed van ?
Kesess minket!

+36 30 183 6161

Created with Mobirise html themes